kallaysaundersandras

Május 5-én hétfőn az első elődöntőben résztvevő országok, valamint a kiemeltek közül Franciaország, Spanyolország és Dánia zsűrije előtt mutatta be produkcióját hétfőn este Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztivál 16 előadója, köztük a magyar Kállay-Saunders András, aki a Running című dal előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán. a résztvevő országok öt-öttagú szakmai zsűrijei hétfőn tekintették meg a produkciókat. A főpróba fizető nézők előtt zajlott, telt ház előtt. A zsűrik – teljes titoktartás mellett – pontoztak is, ez adja a versenyzők értékelésének egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a keddi első elődöntőben az utolsó dal elhangzását követő 15 percben lehet sms-ben voksolni, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik.  A zsűris főpróbán a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András utolsóként lépett színpadra, egyszerű fekete pólóban. A Running – szerzője az énekes és Szakos Krisztián – előadása során a kifutóra is kisprintelt, a háttérvetítés alapját a tűzvörös fények képezték, a dal komoly mondanivalója, a gyerekek elleni erőszak témája a legvégén csúcsosodott ki: a dramaturgia szerint az énekes védte meg a táncoslányt, Likovics Alexandrát a másik táncostól, Nagy Tibortól. A helyszínen a közönségnek tetszett a produkció. Tegnap kora délután az akkreditált újságíróké és a rajongóké volt, akik ingyenesen mehettek be erre a próbára. 21 órától kezdődött az a próba, amit a nemzeti zsűrik is megnéztek a köztelevízió egyik szobájában és  a látottak alapján adták le voksukat.

Az oikotimes.com kritikusai így látták András próbáját:

“András Rubik kockából rakja ki a zászlót a képeslapon. A szexi de visszafogott András tudja hogy jól néz ki, jó a hangja és megvan a tehetsége ahhoz hogy meggyőzzön, a dalnak van mondanivalója. Gyermekbántalmazásról énekel. Mindannyian kell hogy figyeljünk rá! A délutáni próbán sokkolóan hatott rám, ahogyan a kameramunkát megcsinálták. Mostanra már elégedettebb vagyok egy fokkal, de még szkeptikus vagyok. Főleg akkor amikor az énekes ellöki a székét és kifut a C színpadra!”

Ami jó hír, hogy a zsűri szavazatai alapján is továbbjutó András!

Lássuk, hogy a jelenlegi közvélemény kutatások szerint, melyik az a 10 ország, aki tovább jut ma este: 1. Magyarország 2. Svédország 3. Örményország 4. Ukrajna 5. Azerbajdzsán 6. Oroszország 7. Montenegró 8. Holland 9. Észtország 10. Belgium

Mint azt láthatjátok, IGEN! András első helyen áll! A statisztikát a www.escdaily.com oldalon tették közzé két nappal ezelőtt. Reméljük ma este nem kell csalódnunk és az adás végén a Hungary szó is felcsendül az eredmény hirdetés során! Igazán megérdemelné András, hiszen a dal mondanivalója nagyon fontos témát fog meg! Miről szól a dal? Íme a magyar fordítása Magyarország képviselőjének Kállay-Saunders András Running című dalának:

Így Könnybe fúlt Minden éj, A fájdalom az égig ért. Csak bújni kell, A kín elől, de már Az ajtó nyílik és már Ő ott áll. Úgy fáj, fáj, fáj, száz alkalom, Ő csak jön, jön, jön, s nincs szánalom. A falon túli félelem, túl erős mint egy gát, A Kiáltás, hogy Mama nem jut át. Most már csak rohan, rohan, rohan Őrült élettől, Míg tud csak rohan, rohan, rohan Messze édentől. Hol van már egy őrangyal ki óvná Őt, Hova szaladnál. De egyszer majd, Még visszatér, Mamája mosolyában él, Mi fontos volt, hogy szeressék, Csak annyit kérdez, mondd miért? Mért fáj, fáj, fáj, száz alkalom, Ha csak jön, jön, jön, s nincs szánalom. A falon túli félelem, túl erős mint egy gát, A Kiáltás, hogy Mama nem jut át. Most már csak rohan, rohan, rohan Őrült élettől, Míg tud csak rohan, rohan, rohan Messze édentől. Hol van már egy őrangyal ki óvná Őt, (hova szaladnál) Ilyen élettől. Hova szaladnál…

Megosztás:

Szólj hozzá!