Morgan Spurlock rendező igazolta a híreket, mi szerint készül a This Is Us folytatása!

World Premiere Of  'One Direction This Is Us'

Akiknek bejött a One Direction tavalyi, This Is Us című dokumentumfilmje, azoknak van egy jó hírünk: érkezik a folytatás, a munkálatok ráadásul már el is kezdődtek! Az első pletyka akkor merült fel, amikor az együttest egy hatalmas filmes csapattal a hátuk mögött látták nem régiben Macchu Picchu-n – ellátogattak a nevezetességhez ugyanis, amikor az országban koncerteztek. Morgan Spurlock rendező azóta pedig nyilvánosságra hozta, hogy jól tippeltek a szemtanúk: valóban készül az új film.

Igen, lesz folytatása a This Is Us-nak. Ben Winston (producer) most a fiúkkal tart világ körüli turnéjukon, hogy felvegye, mi történik. Dolgoztunk már együtt, nagyszerű producer.

Tudom, hogy Simon Cowell azt szeretné, ha az együttes díjakat kapna ezért. Nagyon ki volt akadva, amiért nem is kaptak jelölést az Oscaron zene kategóriában a filmünkért.

Engem is meglepett, hogy még csak fontolóra sem vették. Most újra próbálkozunk.

Az egész csapat igen motivált tehát, hogy minden eddiginél jobb filmmel hozakodjanak elő. Izgatottan várjuk!

Forrás: www.neon.hu

Megosztás:

Szólj hozzá!