Június 19-én kezdetét vette a Queen + Adam Lambert nagyszabású észak-amerikai turnéja Chicagóban, amin a jelenlévők hallhattak néhány örök slágert, és láthattak egy őrületes showt, és divatot megelevenedni.

Elindult a Queen + Adam Lambert turné: 6 dolog, amit tudnod kell

lambert-600-1403276407

Nagy visszhang övezte a márciusi bejelentést, miszerint a Queen + Adam Lambert páros a 2012-es rövid európai körút után egy észak-amerikai 24 koncertes turnét ad, kisebb, nagyobb kitérőkkel. Mégis, rekordsebességgel keltek el a több tíz ezer ember befogadására képes arénaturné jegyei.

A június 19-i, hivatalos megnyitót egy rövid bemutató előzte meg a Los Angelesben, az iHeartRadio színházában, ami mégis semminek érződik a látványos, 24 dalt magába foglaló, 2 órás show mellett, ami Chicagóban indult el. “Egy dolog biztos: sehol nem találkoztunk még egy gyémántokkal kirakott leopárdbőrbe bújt énekessel, aki megmozgat minket, és ennyire fantasztikusan énekel közben” – kezdte a kritikáját a Toronto Sun.

Az 1991-ben elhunyt legendás énekest, Freddie Mercury-t lehetetlen pótolni, hiszen “ő egy volt a millióból” – árulta el Lambert a Rolling Stone-nak. A nehéz feladat így, hogy a Queen igényes zenéje tovább éljen, Roger Taylorra és Brian Mayre maradt, akik feladatuknak érzik megismertetni dalaikat a fiatalabb generációval is, miközben a hardcore rajongók is élvezhetik ezt, még ha más csomagolásban is. Nem Lambert az első csatlakozott énekes: korábban Paul Rodgersszel turnéztak sikeresen, azonban hiányzott valami – ezt a pluszt pótolta Adam kihívó, hivalkodó stílusával és acélerős hangjával. “Mikor az American Idol meghallgatásán megjelent és fejhangon énekelte a ’Bohemian Rapsody’-t, már akkor lehetett látni, hogy Adam Lambertöt különleges, gyengéd szálak fűzik a Queenhez. Amikor szériájának döntőjében közösen énekelt a bandával – ragyogó teljesítményt nyújtva – csak megerősítette a már amúgy is nyilvánvaló tényt: Ez az énekes, oktáv-meghazudtoló hangtartománya és színpadias megjelenése, kristálytiszta alázattal adózott a néhai Freddie Mercury-nak” – írta a Rolling Stone kritikájában.

Lambert kétségtelenül karizmatikus, színpadra termett előadó, aki vonzza magára a tekinteteket, és eléri, elhidd neki, amit énekel. Fiatalságának üde szele, új nézetei és ötletei kétségtelenül jót tettek a már megporosodott Queennek, ami most, 2014-ben fényesebben csillog, mint a show aranydíszlete.

lambert-embed-1403276533

A nyitány kisebb technikai malőrrel indult, ugyanis Adam aranyozott mikrofonja felmondta a szolgálatot, így kénytelen volt azt visszadobni a backstagebe és elvenni a Roger Taylornak kikészített darabot. A show a Now I’m Here klasszikus, 1974-es darabbal indult, majd ezt követte a szintén kevésbé ismert Stone Cold Crazy. A dalok alatt Adam egy aranyszegecsekkel kirakott Versace bőrkabátot, Armani farmert és Gucci fekete pólót viselt.

A régebbi Queen-dalokhoz tartozott a Lap Of The Gods, Seven Seas of Rhye és Tie Your Mother Down, míg Roger Taylor, Rufus Taylor és Brian May szólója az európai dátumokhoz hasonlóan megmaradt a ’39, Love of My Live és a Days of Our Lives. A rég várt Killer Queen pedig olyan slágerekhez csatlakozott, mint az Another Bites The Dust, Who Wants To Live Forever, The Show Must Go On, Radio Gaga, Bohemian Rhapsody, We Will Rock You és We Are The Champions. A dalt Lambert stílusosan egy trónon adta elő aranyozott szegecses bőrmellényben, platformban, legyező és pezsgő kíséretében, szemünk elé tárva ezzel a dalszöveget.

A látvány most is a kosztümökre épült inkább, de mindenképpen szóra érdemes a kerek kivetítő, amivel a levezett kifutó egy ‘Q’ betűt formál meg. A bejátszások során gyakran láthattuk a bandatagokat, fekete-fehér kisfilmeket, absztrakt mintákat, de a Bohemian Rhapsody alatt Freddie Mercury is megelevenedett. A ruhákra már az énekes is nagyon készült, lelkesen adott tippet Twitter-falán követőinek, hogyan is jelenjenek meg a nevezetes napon: “Azoknak a Glambertöknek, akik megtervezik a szerelésüket a Queen turnéra: a színpaletta ARANY fémből, fekete bőrből, cseresznyepirosból és leopárdmintából áll. Természetesen lesz egy merész fekete-fehér szekciónk is. Emellett én még mindig támogatom az egyéniséget. Csak öltözz ki velünk!!!”

Látni a kölcsönös szeretetet és tiszteletet a tagok, Brian May és Roger Taylor, s az énekes, Adam Lambert között, szívet melengető volt. Összhangban mozogtak a színpadon, May boldogabbnak tűnt, mint valaha, Taylor pedig hozta a szokásos rossz fiús beállását. A bónuszdalok, We Will Rock You és a We Are The Champions alatt Lambertöt egy arany, gyémántokkal kirakott koronában láthattuk, amit Briantől kapott – belegondolni, hogy ugyanez a srác alig öt éve, kinyúlt barna pulcsiban énekelte a Bohemian Rhapsody-t az American Idol meghallgatásán, hihetetlen.

“A koncert nem volt hibátlan, de a Queen szelleme ezúttal helyén volt. Egyszerre érezhettük nagyon emberinek és fenségesnek” – zárta sorait a Toronto Sun.

A turné nyitó show-ján a legmegtisztelőbb rangban gyönyörködhettünk. Itt van hat dolog, amit a koncert során megtanultunk – a Rolling Stone írását követve.

1. Adam Lambert nem Freddie Mercury, de a srác tud énekelni Nem ez az első alkalom, hogy a Queen ikonikus frontemberének helyére másik énekes lépett, Wyclef Jeantől, Robbie Williamsen át, Paul Rodgersig, aki az Aughts jelentős részét végigturnézta a bandával, sokan léptek a néhai énekes hatalmas csizmájába. Lambert megmutatta – a szemtelen „kérdezz-felelek” játékától az Anotherone Bites The Dust alatt, a Killer Queen performanszáig, ami alatt egy lila, királyi díványon henyélt, és „meghúzott” egy kibontatlan pezsgősüveget -, hogy ő legnagyszerűbb puzzledarabka, ami eddig hiányzott a kirakósból. Kár, hogy nem hallhattunk több acapella feldolgozást, mindazonáltal a Somebody To Love minden igedvégződésünket felborzolta, Adam „vokális akrobatizálásának” köszönhetően. És ez még „semmi” volt ahhoz a varázslathoz képest, amit a Bohemian Rapsody és a We Are The Champions alatt hozott a színpadra.

*

2. A banda legendás logója most már arany színben pompázik Az ötlet Lamberttől jött, aki felébredt az egyik álmából és azt mondta: “Szerintem még több aranyra van szükségünk. Mi lenne, ha elhagynánk a fémes kinézetet, hiszen sokkal inkább illik hozzánk az arany!”

*

3. Brian May és Roger Taylor első pillanattól fogva Adamet akarta Lambert Brian May-el és Roger Taylor-ral lépett fel a fináléban és világosan látható volt, mennyire összeillenek, így egyből felröppentek a pletykák: Adam lesz az új frontemberük. “Először a saját dolgaimat akartam csinálni. De egyértelműen volt érdeklődés az én és az ő részükről is. Amikor végre összejöttünk az MTV Video Music Awards-on egy-két évvel az Idol után, akkor azt éreztem, eljött az idő az egyezkedésre, mivel addigra már megalapoztam a szólókarrieremet” – árulta el.

*

4. A Queen nem fukarkodik a látványt illetően A banda rock koncertet adott, a látvány mégis egy Vegas-i showval vetélkedett. Szédítő, szivárvány színpadi fények: pipa. Zöld-piros lézerfények karácsonyi színvilággal keresztül kasul cikázva az arénában: megvolt. Egy lebegő dobfelszerelést tartó mini-színpad, ahol Roger Taylor őrületesen ütötte a bőrt a We Will Rock You alatt: csak természetes! Arany csillámpor zuhany a show lezárásaként? Mi az, hogy?! Ezek voltak a legkáprázatosabb pillanatok!

*

5. Nem értékelhetjük le Brian May és Roger Taylor tehetségét Mindenki Adamről és a fantasztikus hangjáról beszél, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez semmit nem érne, ha nem kapna biztos zenei alapot két olyan zsenitől, mint Brian May és Roger Taylor. A gitár és a dobszólók lélegzetelállítóak, erős ütemet diktálva olyan daloknak, mint a Tie Your Mother Down, Another One Bites The Dust és Radio GaGa.

*

6. Kosztümök mindenek felett! Legyünk őszinték: mit érnének a Queen showk látványos, egyedi ruhák nélkül? Ha jól számoltunk, Lambert nyolcszor öltözött át, míg a bandatagok inkább tradicionális vonalon maradtak: May arany köpenyben láthattuk, fekete öltözékben, ugyancsak Taylort.

Nézd meg a legjobb képeket itt:

    

Megosztás:

Szólj hozzá!