Már biztos: Olivér elhagyja az X-Faktor legsikeresebb csapatának kikiáltott ByTheWayt.

Screen shot 2014-08-05 at 18.31.38

Hiába a telt házas koncertek, sok ezer sikítozó tinilány és egy fényesen induló karrier, a ByTheWay egyik legkedveltebb tagja, Patocska Olivér úgy döntött, hogy elhagyja a bandát.

A csapattagok az utóbbi időben sokat vitatkoztak, az egyik ilyen heves konfliktusuk után pedig Olivér számára világossá vált, hogy ő tovább nem kíván együttműködni a fiúkkal, így jobbnak látta a távozást, ráadásul még a közös próbateremből is kitiltották a szőke srácot.

„A tehetségkutató után változott meg minden. Egészen máshogy képzelem el a csapatot. Jelenleg egy gitárral akusztikus koncerteket adunk, ami egy idő után unalmassá válik. Korábban megbeszéltük, hogy a verseny után külföldön is szerencsét próbálunk. A többiek azonban inkább mindig a biztosat választották. Így a bandának nem jósolok hosszú életet”

– nyilatkozta Olivér a Borsnak.

Az énekes azt is hozzátette, hogy külföldre menne szerencsét próbálni, ahol ismét egy tehetségkutatóban kamatoztatná énekhangját és egy új együttes alapítását sem látja kizártnak.

Természetesen a csapat többi tagja is kommentálta a történteket:

„Ez már régóta érlelődött, ugyanis korábban többször felmerült Olivérben, hogy külföldre vágyik, mi hárman azonban ebben nem értettünk vele egyet. Nekünk a magyar közönség szavazott bizalmat, így továbbra is nekik szeretnénk zenélni. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de így is csodálatos két év van a hátunk mögött, amire mindig jó szívvel emlékszünk vissza. A ByTheWay nem áll meg, tovább dolgozunk, hamarosan megjelenik az első lemezünk.”

Forrás: Starity/Bors

Megosztás:

Szólj hozzá!