Untitled-1

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Demi nagyon szereti a rajongóit. Rá aztán nem lehet azt mondani, hogy nem foglalkozik a követőivel. Jelenleg New York-ban tartózkodik az énekesnő. A hotel előtt sok rajongó várta, akikre természetesen szánt időt. Az este folyamán le ment hozzájuk, hogy együtt töltse velük az estét és hogy beszélgethessenek. Az egyik rajongótól ALS kihívást kapott, amit Demi el is fogadott. Ez azt jelentette, hogy a rajongók leöntötték vízzel. Miután Demi beleegyezett a játékba, a rajongó közölte vele, hogy “A víz nagyon hideg” erre Demi csak ennyit válaszolt: “ó, tényleg, tényleg ribi?” A rajongók nagy nevetésben törtek ki, hiszen tudták, hogy csak viccelt 🙂 Majd egymás mellé állt négy lány, akiknek a kezében volt 1-1 vízzel teli edény, Demi pedig szorgalmasan lépkedett eléjük, hogy rá borítsák a vizet 😀 Hogy ne fázzon meg, azonnal kapott törölközőt és el is búcsúzott, de az biztos, hogy az ott lévő rajongói egyhamar nem felejtik el ezt az estét 😀 A kihívást rögzítették is, majd Demi a szobájából további embereket hívott ki. John Taylor-t, Christina Perri-t, aki vele tart a világ körüli turnén, húgát Madison De La Garza -t, párját Wilmer Valderrama-t ésPhil McIntyre-t! Kíváncsian várjuk a többiek videóit, addig is itt van Demi és a “hideg zuhany”

Megosztás:

Szólj hozzá!