Megtört a jég: a színész, énekesnő először nyílt meg Justin Bieberről, akivel évek óta se veled, se nélküled kapcsolatban él. Selena a The Heart Wants What It Wants promóciózása során beszélt az énekesről, akiről mostanában leginkább a botrányai miatt hallhatunk.

Screen shot 2014-11-09 at 12.48.36

A The Heart Wants What It Wants egyértelműen Justinról szól, és ezt Selena sem tagadta Ryan Seacrest rádióműsorában:

Elrejtettek egy mikrofont az asztal alá, miközben forgattuk a videoklipet. Egy éve leforgattuk a klipet, és akkoriban lelki válságon mentem át. Bementem az öltözőmbe, magamra zártam az ajtót és beszélgettem a tükörképemmel. Mindent felhoztam, ami a fejemben volt, kibeszéltem magam.

Nehéz év volt 2014 Selena számára, hiszen hol rendben voltak Justinnal, hol nem, ráadásul az önértékelésében is hiba akadt.

Szerintem a legnagyobb probléma idén [Justinnal] az identitás volt. Próbáltam kitalálni, hogy mit csinálok, és ez volt az első alkalom, hogy letörtek emiatt. Csak annyit akartam mondani, “ez az, amit akarok”. Ez vagyok én a professzionális életemben. A dolgok megváltoztak a privát életemben, és a szívemben.

– magyarázta.

És igen, voltak döntéseim, amik nem a legmegfelelőbbek voltak, csakúgy mint ő, hibáztam. Sok dolgon keresztül mentünk, de ez csak jobbá tett minket. Hallotta a dalt, és küldött egy válaszvideót. Olyasmit mondott, amit a lányoknak hallani kellene, és ez olyasmi, amit hajlandó vagyok megosztani az emberekkel. Úgy gondolta, hogy ez gyönyörű. Csak féltékeny volt a videóban szereplő srácra – nevetett. – Mindenben támogatom őt. És mindig támogatni fogom. Dühös vagyok, amikor ő dühös, és boldog, amikor ő is boldog. Nem akarom, hogy bármi rossz történjen vele, mert az nagyon bánt. Ennyit mondhatok.

– zárta sorait.

Szólj hozzá!