rs_634x1024-130613193219-634.AvrilChad.ms.061313 Az utóbbi hetekben az Avril Lavigne-Chad Kroeger botránytól volt hangos a világsajtó, miszerint válófélben van a kanadai álompár, ám szerencsére Chad megcáfolta a pletykákat és megnyugtatta a kétkedőket: minden a legnagyobb rendben van közöttük.
“Az apám aggódva hívott fel a minap és azt mondta, napok óta nem jön álom a szemére, mert nem tudja mi van velünk” – elevenítette fel a történteket Chad, aki nevetségesnek tartja a válásukról szóló híreszteléseket és megnyugtatta szeretteit: a válásról szóló pletykák hamisak.
Avril és Chad egyébként az énekesnő legutóbbi, saját magáról elnevezett stúdióalbumának munkálatai során ismerkedett meg és szeretett egymásba. A nász sem váratott sokáig magára, ugyanis néhány napos ismeretség után a zenész kijelentette, hogy feleségül fogja venni Avrilt és hamar beváltotta ígéretét: egy hónap együttjárás után húzta a lány kezére az eljegyzési gyűrűt, majd 11 hónap múlva, 2013 júliusában Franciaországban mondták ki egymásnak a boldogító igent.

avril-lavigne-1-300x400

Megosztás:

Szólj hozzá!