A Papa Roach legújabb, F.E.A.R. címre keresztelt nyolcadik stúdiólemeze 2015. január 27-én kerül majd az üzletek polcaira, ám már most is hatalmas érdeklődés övezi a múltbéli zenei elemekkel tarkított albumot, melyről már megismerkedhettünk a címadó Face Everything And Rise és a Warriors című szerzeményekkel. A csapat frontembere, Jacoby Shaddix nemrégiben a Loudwire riporterének nyilatkozott az új anyag kapcsán. 98329d57-2b45-45b8-afb2-4ffd6873ddb1 Loudwire: Ami a dalszerzést és a zenei kivitelezést illeti, milyen hatással van a F.E.A.R. című album mindarra, amit a zenekar a jövőben képviselni kíván? Jacoby: Nehéz kérdés, Jackie. Határozottan azt kell mondanom, hogy a lemez hangminősége irányítja a jövőbe vezető hajónkat. A Kevin és Kane Churkóval való közös munka, az ő rögzítési stílusuk, a hangzás, amit elkaptak, és az, ahogyan a dob hangzik… minden készen áll a végső mixelésre, arra, hogy az emberek kezébe kerüljön. Szerettünk volna visszahozni néhány klasszikus P. Roach elemet ezen a lemezen, mert úgy érzem, ezek azok, amik segítenek időtlenné tenni a zenénket. A nagy gitár riffek… mindig próbáltunk a nagy gitár riffeket a fókuszba állítani, a fülbemászó gitár riffeket és próbáljuk előtérbe helyezni őket az új album minden egyes dalában. Mindazonáltal ez egy dinamikus lemez, ha teljesen őszinte akarok lenni. Nagyon nagy terjedelmű, érezhető, hogy a rockzenei hangzás itt-ott metálba csap át, ugyanakkor felfedezhetőek a punk, a hip-hop és némi elektronikus hangzás is. Képletesen ez egy Petri csésze, melyben minden benne van, amit mi szeretünk. Loudwire: Mi változott a kezdetben megálmodott hangzás és a lemez végső változata között? Jacoby: Semmit nem vittünk magunkkal, nem rögzítettünk egyetlen demót sem előtte, így egy nagy utazásként éltük meg az egészet. A korábbi lemezeink mindegyikénél felvettünk egy csokorra való demót és egy már meglévő elképzeléssel mentünk a producerhez. Ezúttal vakon hittünk magunkban, úgy érkeztünk a stúdióba, hogy “Rendben van, meg tudjuk csinálni.” A producer pedig igazán hitt benne, hogy valóban meg tudjuk csinálni, és Tobin, a basszusgitárosunk annyit mondott “Á, ember, megcsináltuk.” Tehát mi csak berobbantunk, nekiláttunk a dalokhoz illő riffek írásának és aztán az egész kialakult egy lemezzé. Ugyanakkor minden dal esetében ott volt a szándékosság: elértük, amit akartunk. Az olyan dalok, mint a F.E.A.R. a nagy gitár riffekről szólnak, és ugrálnak közte és az olyan dalok között, mint például a Skeletons, ami egy sötét, hátborzongató nóta durva refrénnel. Lényegében akkor bontakozott ki, miközben rögzítettük a lemezt és egyszer csak, amikor már a felvételek rögzítésének végén jártuk, jött a kérdés, hogy mi is hiányzik. Mindig próbáltuk megtalálni és kitölteni a hiányzó részeket. Loudwire: Miért fontos számodra, hogy művészként kihívás elé állítsd saját magad? Mi volt a legnagyobb kihívás számodra, amikor nekiláttatok az albumnak? Jacoby: Először is, mindig fontos volt számunkra, hogy zenészként kihívások elé állítsuk saját magunkat. Lényegében ez abból adódik, hogy képviselünk egy bizonyos zenei stílust és mindig próbálunk fejlődni, előrenyomulni. Egy része abból adódik, hogy vannak más zenekarok is hatással ránk, zenekarok, akiket szeretünk és zenekarok, akiket nem szeretünk. Szeretjük és utáljuk is ezt egyszerre. Szóval, igyekszünk mindig felemelni azt, amit csinálunk és progresszív zenét alkotni. Azt hiszem, a nem tudás kiszámíthatatlansága az, ami a lemezt létrehozta és mi akkor rögzítettük, amikor ez az érzés felütötte a fejét. Félelmetes volt, de végül csak kidolgoztuk. Loudwire: Vizuálisan gondolkodtatok a Face Everything And Rise-ról vagy a kisfilm ötlete csak később jött? Jacoby: Az írás folyamatának a második harmadában jártunk, amikor még mindig akartam írni egy Face Everything And Rise című dalt, de nem volt olyan nóta, ami lírailag illett volna a mondanivalóhoz. Ez egy amolyan komplex vallomás, ami a munkát illeti a dal vagy épp a ritmus iránt. Úgy tűnt, hogy ez illik a dalhoz. Rengeteg érzelem van elrejtve az albumon és a rögzítés folyamata során rájöttem, hogy a környezet, melyben dolgozom, ahol élek (akkor éppen Las Vegasban) szembeállított a félelmeimmel. Ez a város a legnagyobb hibáim városa. Egy olyan képet akartam lefesteni, amit a sivatagban láttam. Miközben a dalt írtam, akkor láttam magam előtt ezt a képet és egyaránt konceptualizálásra került a grafikai megjelenés, a fotózás és a kisfilm ötlete maga. Nem Vegasban szerettem volna rögzíteni a lemezt. Ez nem csupán egy város volt számomra, úgy hittem, hogy hozzásegíthet az élethez, és én élni próbáltam. Las Vegas néhány hatalmas hibámnak helyet adó város, de látszólag okkal voltam ott, ahol. Szembeállított azokkal a dolgokkal, amiktől a legjobban féltem, és jobb emberként jöttem ki és egyre jobbnak tűnik ez az egész számomra. Szükségem volt esztétikára és elképzelésre a videóhoz. Úgy nézett ki, hogy minden klappol. Loudwire: Milyen lesz egy olyan zenekarral turnézni, mint a Seether, ami a legjobbat hozza ki a Papa Roachból? Jacoby: Már volt egy közös turnénk korábban a Seetherrel és nagyon jól éreztük magunkat. Nagy szenzációt szerettünk volna kelteni egy olyan zúzós rockzenekarral az oldalunkon, mint a Seether. Még nem volt semmink, de szeretettel és tisztelettel viseltettünk a srácok iránt, és úgy gondolom, hogy jó dolog az, hogy egészen más hangzású a két csapat. Ez rockzenében változatos klassz estéknek szolgál alapul, és bármikor is lépünk színpadra egy másik zúzós rockzenekarral, ez mindig arra ösztönöz minket, hogy még jobb showt kerekítsünk. Ez belülről fakad. Ez az a fajta hírverés, amikor tudod, hogy egy igazán jó zúzós rockbanda vagytok, akik élőben is megállják a helyüket. Tenni, dolgozni kell azért, hogy ez a hírnév megmaradjon. Már nagyon várjuk, hogy ismét színpadon álljunk és az új számokat játsszuk, ez tart minket folyamatos mozgásban.

Megosztás:

Szólj hozzá!