Megérkezett a 21 éves szívtipró, MALUMA vadonatúj kisfilmje; “Carnaval”.

A kolumbiai énekes 2010 óta tevékenykedik a szakmában, 2011-ben debütált a nagyközönség előtt “Farandulera” című dalával, ami meghódította a kolumbiai rádiókat. 2012-ben már ki is adták első nagylemezét MAGIA. Mivel nem szállt a fejébe a siker, így el is kezdett munkálkodni következő második stúdióalbumán, ennek hivatalos promóciós anyaga a “La Temperature” volt. A tervek szerint ez a korong még idén megjelenik PRETTY BOY, DIRTY BOY címmel fémjelezve.
2014-ben pedig felkérték a kolumbiai THE VOICE KIDS (La voz Kids Colombia – gyerek tehetségkutató) részvételére, ahol nem csak bírált, de mentorként is helyt állt.

Megosztás: