Álljatok készen hiszen Alexandra Burke végre tényleg visszatért. Ugyan 2013-ban kiadott egy promóciós EP-t  “#NewRules” néven, a hamarosan megjelenő albumáról, de azóta új dallal nem jelentkezett.

burke-alexandra-4f9a7d31268dd

 Egész idáig, ugyanis ma megjelent a “Renegade” című dal, mint második kislemez.  Az énekesnő reméli, hogy sokan izgatottak az új album miatt, de a teljes megjelenés előtt még egy kis ízelítőt ad az albumból. A #renegade hivatalosan április 27-én jelenik meg.

Ez az EP rendkívül közel áll a szívemhez. Megmutatja, hogy egy új fejezet kezdődött mint személyesen mint pedig művészileg. Rengeteget dolgoztam rajta. Volt sok nevetés, könnyek és verejték. Az utolsó album óta sok minden meg változott, de ami a legfontosabb, ÉN változtam meg. Jó helyen vagyok, egészségesebb és erősebb mint valaha.

Az énekesnő az közelmúltban interjút adott a Somewhere on the Outside-nak ahol elárulta, hogy még mindig dalokat vesznek fel az albumra.

Minden áldott nap a stúdióban vagyok, most is oda megyek. Az új albumon ki akarom énekelni a szívemet. Számomra az ok, hogy nyertem nem az volt, hogy táncoltam a színpadon, hanem az emberek szavaztak rám, mert tudok énekelni, és nagyon hálás vagyok, hogy nyertem egy ilyen hatalmas show-ban. Sok rajongó mondta, hogy sokkal többet akarnak hallani mint a “Halleluja” vagy a “Silence”-ami a legkedveltebb dalok- mi egyszerűen csak téged akarunk hallani.

Szóval mi nagyon kíváncsiak vagyunk milyen lesz az új Alexandra.

Megosztás:

Szólj hozzá!