Az élménybeszámolót átolvasva a helyes cím inkább az, hogy “Bécsben (és az Eurovízión) jártunk”, ugyanis egy elég kötetlen, részletes és őszinte leírás lett a 2 napos bécsi kiruccanásunkról, gondjainkról, élményeinkről és persze az Eurovízióról. Akit a blog-féle bejegyzések nem érdekelnek, azoknak nem ajánlom az olvasását, illetve azoknak sem, akik elvárják a precíz fogalmazást, és nem nyitottak a nyers stílushoz itt-ott. Akik pedig rászánnak egy kis időt arra, hogy elolvassák azt, hogy mik történtek velünk Bécsben, és milyennek láttuk az Eurovíziót élőben, azok nyugodtan vessék magukat a sorokba! 🙂 

IMG_20150519_201955

Ez a látvány fogadott minket az Eurovízióra menet.

Röviden: sikerült eljutnia két MusicDaily szerkesztőnek és egyben két nagyon jó barátnak (Márkó és Szabi) az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjére, május 19-én.

Bővebben:

Bátran állíthatom, hogy életünk legjobb élményében volt részünk Bécsben, no de ne rohanjunk ennyire előre a dolgoknak.

Az egész ott kezdődött, hogy egy unalmas délután épp a Facebookon lógtam, amikor kiadott egy ajánlatot azzal a felirattal, hogy „Nyerj jegyet az Eurovízióra!”. Gyors klikkeltem is, majd kiderült, hogy egy kreatív fotót kell feltölteni, amely valamilyen formában az osztrák szokásokat (Eurovízió) eleveníti fel.  5 embert sorsolnak ki, páros jegyet ígértek. Hm, mondom ez igen jól hangzik, így hát rögtön riasztottam is Márkót, hiszen itt a nagy lehetőségünk: nevezzünk mi is a játékra. Ez így is lett, mindketten kreatívkodtunk. Én inkább viccesre vettem a figurát: húgomat befestettem a magyar zászló színeire, jelképezve Magyarországot, én pedig az osztrák színekben tündököltem, szimbolizálva Ausztriát. Mivel idén az Eurovíziós mottó a „Building Bridges”, azaz „Építsünk hidakat” volt, ezért a hidat egy kolbász (Conchita Wurst után szabadon ugye) helyettesítette, amelyet fogtunk, azaz a két ország közt létrejött a híd. Márkó pedig videót készített, amelyben egy csomó dominót állított fel precízen, majd szépen eldöntötte azt, és ahogy dőltek, egy általa készített Conchita rajz tárult a szemünk elé meghintve egy kis „Rise Like a Phoenix” zenei aláfestéssel.

Ezt követően vártuk a napot, hogy kihirdessék a győzteseket. Itt lenne pár „nyomdafestéket nem tűrő” kommentárom, de megpróbálom szépen leírni. A játékszabálytól eltérően minden nevezőt (7 ember) nyertesnek hoztak ki, ám hiába érdeklődtem, hogy ez azt jelenti-e, hogy minden ember 7×2 jegyet nyer, sajnos nem kaptam választ. Viszont küldtek egy doboz ajándékot, többek között hátitáskát és pendriveot, amelyeknek amúgy nagyon örültem. Majd újból érdeklődtem, és tájékoztattak, hogy sorsoltak (erről szó sem volt a leírásban, azt ígérték, hogy zsűri fog dönteni), és sajnos engem illetve még egy srácot nem sorsoltak ki, ezért mi vigaszajándékban részesültünk. (Ami miatt nem is lennék csalódott, de nem erről volt szó!). Persze nagyon szép dolog volt, és nem is panaszkodnék, HA a játékszabályban is ez így lett volna feltüntetve. Na mindegy, egy szó mint száz: Márkót kisorsolták, megkapta a 2 belépőjegyet, amely nem sima, hanem VIP jegyek voltak! Emellett még járt hozzá 2 darab Bécs kártya is, ami azt jelenti, hogy ingyen használhattuk 48 órán keresztül a tömegközlekedést, illetve kedvezményeket kaptunk különféle éttermekben, múzeumokban. Úgyhogy rohadtul örültünk, alig vártuk már az indulást.

MÁJUS 18. HÉTFŐ – az indulás napja

Délelőtt 11 órakor indultunk Budapestről és valamivel 14 óra előtt értünk Bécsbe, ahol kedves barátom, Robi várt már minket, aki felajánlotta, hogy lesz a „bébiszitterünk” a 2 nap leforgása alatt, hiszen egyikőnk sem járt még Bécsben. Sajnos a lehető legrosszabb helyre foglaltam szállást, a Bécs tábla mellett található Lenas West hotelben szálltunk meg, ami a belvárostól kb. 15 km távolságra helyezkedik el és a tömegközlekedés is elég gyászos arra, így sok választási lehetőségünk nem volt.

Amit már az elején észrevettünk: Bécs sokkal tisztább város mint Pest, de amúgy nagyon hasonlóak az épületek. Nincs akkora tömeg a metrón, az emberek kedvesebbek, viszont mocskos drága minden. Egy fél literes kóla 600 ft, gyros pitában 1600 ft. Szóval maradtunk a csapvíznél és a BP-ről hozott péksütiknél, na meg a Mekinél többnyire. A délutánt a Praterben töltöttük, ami egy hatalmas vidámpark. Én speciel féltem, hogy a másnapi Eurovízióra nem marad hangom, életemben nem üvöltöttem még ennyit. A mai napig nem értem, hogy Márkó és Robi, hogy tudott röhögni rajtam, ahelyett, hogy halálfélelmük legyen és ordítsanak ők is. No mindegy. Ha valaki arra jár, a Black Mambát ne hagyja ki semmi pénzért.

vidam

A bal oldali egy óriáskerék, a jobb oldali a Black Mamba… 😀

Utána már elég fáradtak voltunk, Robihoz elmentünk még dumálgatni egy kicsit, majd az utolsó vonattal szerettünk VOLNA a Hotelhez kijutni, csakhogy egy „cseppet” el lett nézve az irány. Márkóka és Szabika felszállt a megbeszélt vonatra, azonban 3 megálló után gyanús volt, hogy még mindig nem vagyunk a hotelnél. Ekkor megkérdeztünk egy mellettünk ülő lányt, hogy mikor jön a Wolf in der Au megálló, amire közölte, hogy „Hm, ez már nem Bécs 🙂 🙂 :)”. Azaz, hogy mindenki értse: a vonat MAGYARORSZÁG felé indult, és 30 km-re Bécstől, valami noname Lanzendorf-kukutyinban kötöttünk ki. ÉJFÉLKOR. 1 szál pólóban. 3 sajtburgerrel. 0 némettudással. A telefonokon nuku internet, hívás kezdeményezés és fogadás is off. Vonat Bécsbe hajnal 5-től. Egy szó, ami eszembe jut: HORROR!

lanzendorf

Íme, a Lanzendorf tábla a semmi kellős közepén. Még mindig nem értem, hogy Márkó mit tudott mosolyogni ezen. Ja, a kezemben a 3 sajtburger. 😀

Ekkor elkezdtünk gondolkodni, hogy 1. MIÉRT MI? 2. HOL VAGYUNK? 3. MERRE VAN BÉCS? 4. FÁZUNK. 5. FÉLÜNK. 6. Nem baj, megoldjuk. Stoppolunk! Így is történt, megállt az első kocsi egy férfivel, akitől megkérdeztük, hogy „English?”. Ránk nézett, és a gázra taposott. Hogy rohadna meg. Kicsit elkeseredtünk, mivel kb. 10 percenként jött arra 1 kocsi. Sétálgattunk, rájöttünk, hogy Bécs melyik irányban van, amikor jött egy újabb kocsi. Két nő volt, akik nem tudtak angolul és nagyon agresszívak voltak. Márkó félreértelmezte a nőci mutogatását, és be akart szállni a kocsiba, holott azt mutatta, hogy arra az irányban van a vonat megálló. Elkezdett ordítani velünk NÉMETÜL, feltételezem annyit akart, hogy „Kurva gyorsan csukd vissza az ajtót” vagy „Mindjárt szétverlek te tetű, csukod be”. Majd tovább száguldottak. Második pofára esés. Amikor már kb minden reményünk meghalt és arra a döntésre jutottunk, hogy megvárjuk az első vonatot, egy újabb kocsi tűnt fel a messzi sötétségben. Egy kis furgon, amelybe még 1 ember fért el. A csávó megállt, tudott angolul egy kicsit, és mondta, hogy szívesen elvisz minket, de egy valakinek hátul kell ülni a koszban. Természetesen én voltam az a hülye, aki hátra ült, fantasztikus volt a sötétben, gumikon ülni kapaszkodók nélkül fél óráig. De legalább Bécsig elvitt minket. Nagyon szépen megköszöntük neki a kedvességét, 5 miatyánkot is elmondtunk érte. Egy kis bibi azonban volt a dologban: 18 km-re voltunk a hoteltől és NINCS éjszakai közlekedés. Ott volt két rendőr, gondoltam én kis tanyasi naiv ember, hogy hátha majd hazavisznek… Hát nem éppen, de nagyon segítőkészek voltak, telefonon nézték a térképet, hogy merre kellene mennünk, és közölték, hogy gyalog minimum 3 órás út. Baráti, igaz? 😀 Szóval ajánlották a „roppant olcsó” taxit. Hát jó, ekkor már csak 1 sajtburgerrel a kezünkben megkérdeztünk két taxist. Viszont úgy, hogy azt hazudtuk, hogy „csak” 20 eurónk van és elővettük a boci szemeket. „Szép estét, 20 eurónk van. Ez az első esténk Bécsben, elvinne minket XY helyre?”. Kábé kiröhögtek minket, hiszen a táv legalább 40 euro lett volna. Szóval „bájosan” továbbálltunk és elkezdtünk Bécsben stoppolni, erre megállt egy taxis… 😀 Egy török csávó, aki azóta is a hősünk, ugyanis őt NEM érdekelte (annyira) a lóvé, azt mondta, hogy bár ez valóban 40 euró lenne, de szívesen elvisz minket a fele áráért is. Gyerekek, életünkben nem találkoztunk még ilyen rendes, jópofa, angyal taxissal, mint ő!!! Végig dumálta velünk a majd fél órás távot, magyarul is megszólalt pár szó erejéig. Ahogy mondani szoktam: “SUCH AN INSPIRATION!” No, a lényeg a lényegben, hogy viszonylag elég hamar, éjszaka 2 előtt már az ágyban feküdtünk és másnap DÉLUTÁN 2-ig aludtunk.

MÁJUS 19. KEDD – AZ EUROVÍZÓ NAPJA

Tehát, 12 óra alvás után felkeltünk és egyhangúan megbeszéltük, hogy most (azaz 2 óra döglés után :D) kezdjünk készülni, és menjünk a városba, majd este az Eurovízióra. No, ebből annyi lett, hogy szinte az utolsó pillanatban beértünk a központba, elmentünk kajálni Robival karöltve, majd utána zúztunk a Wiener Stadthalle-hoz, azaz az Eurovízió helyszínére. Ekkor már tele volt a metró, rengeteg ember özönlött a Stadthalle felé, láttunk meleg közlekedési lámpákat (a dalversenyre való tekintettel összesen 49 darabot helyeztek el Bécs forgalmasabb kereszteződéseinél), a norvég énekesnő mellettünk sétált el. Megérkeztünk a VIP bejárathoz, ahol megkaptuk a karszalagot, majd táskánkat, telefonunkat egy műanyag dobozba kellett tenni, amit átvizsgáltak, illetve detektorral minden egyes testrészünket végig csipogtatták, még a pólómat is fel kellett húzni, hogy megbizonyosodhassanak arról, hogy menyire „kockás” a hasam. 😀 Szóval, nagy nehezen bejutottunk az épületbe, ahol  – nem túlzok – HAZA találtunk! Annyira puccos és csodálatos volt a VIP részleg, hogy majdnem elsírtuk magunkat. Minden volt: pezsgőket hoztak nekünk, millió fajta hús, gyümölcs, zöldség, ínyencség, halak, fagyik, torták, satöbbi. Maga volt a PARADICSOM!! Ráadásul nem is voltak hű de sokan, kényelmesen elfért mindenki. Mivel elég későn értünk oda, kb 15 percünk volt körbe nézni, természetesen egy kis alkohol ez idő alatt lecsúszott, majd diszkrét magyar mivoltunkat nem meghazudtolva, 9 darab csipszes zacskóval bevonultunk és elfoglaltuk a helyünket a VIP szektorban. Nagyon jó helyünk volt, fent ültünk, remek rálátásunk volt a színpadra illetve a Green Roomra is, ahol az énekesek ültek a fehér kanapén. Előttünk pont egy magyar família volt, akiket “aranyosan” megböktünk, hogy „Hé, mi is magyarok vagyunk.” 😀 Elkezdtünk szelfizni szelfibottal, amely egyáltalán nem volt az erősségünk. Ezt látta egy német csajszi is többek között, aki inkább felajánlotta, hogy majd ő csinál rólunk képet. 😀 Hogy rágjam meg.

IMG_20150519_215513

Éppen Boggie dalolászott. 🙂

A Stadthalle nagyon szépen ki lett alakítva az Eurovízióra amúgy, a színpad is tök aranyos lett, bár szerintem lehetett volna nagyobb is. Élőben is nagyon jól szólt minden, Koncsita nem csak a TV-n keresztül, de élőben is egyre jobb nő, ha lehet ilyet mondani. Ami egyértelműen a csúcs volt: az a rengeteg ember… az a rengeteg ember Európa összes országából! Látni azt, hogy mindenki örül, boldog és kedves egymással. Az, hogy szurkolnak a kedvenc dalaikért, a saját országukért, azt, hogy a balladáknál mindenki síri csöndben, míg a bulizósabb daloknál tombolva hallgatják végig a produkciókat. Fantasztikus élmény volt, azt kívánom, hogy élje át mindenki, mert tényleg csodálatos érzés! Legszívesebben maradtunk volna a második elődöntőn és a döntőn is. Szuper volt, hogy nagy kivetítőket is alkalmaztak, mindent lehetett látni. Ami nekem kimondottan tetszett, az az, ahogyan a színpadot másodpercek alatt átalakították a produkciók között, míg a TV nézők különféle kis anyagokat láttak, addig a dolgozó csapat ezerrel azon volt, hogy minden a helyén legyen.

11130148_840944442625972_3721579757959842448_n

Kommentár nélkül :DDDDDD

Érdekes volt a kettőnk helyzete is, ugyanis szinte teljesen eltért a véleményünk a dalokról. Márkó hű maradt származásához, és Boggienak szurkolt (elsősorban), én pedig magamhoz voltam hű, és továbbra is a szerb, belga és észt daloknál csápoltam ezerrel. Szerencsére ugye mind a 4 bejutott a döntőbe, szóval emiatt sem kellett elkeserednünk.

Az eredményhirdetést már nem a helyünkön ülve néztük, hanem a VIP részlegből több tál kajával, pezsgőkkel és süteménnyel egy asztalnál. Siettünk, hogy még a nagy tömeg előtt biztosan legyen helyünk… na és persze ennivaló is 😀 Éjszaka 1-ig ott voltunk, több ott dolgozóval is beszélgettünk, akik nagyon cukik voltak,  szalvétára lerajzolták, hogy hogyan tudunk eljutni az Operáig, ahol éjszakai buszok járnak. Osztottak plakátokat is, amelyből értelemszerűen 1-1 darab járt mindenkinek… nos újra előtört a magyar mentalitás belőlünk: 11 darabbal távoztunk. Ebből ugye nyereményjáték keretén belül sorsoltunk is ki köztetek szombaton! 🙂

eurmdd

Hah! Ezek pedig mi vagyunk 😀 Márkó fehér pólóban, én (Szabi) pedig a 11 plakáttal.

Az Opera felé tartva összefutottunk 6 magyarral is, akik közül többen az ESCHungary.hu szerkesztői voltak. Egy jó fél órát eldumáltunk velük is, és rájöttünk, hogy köztük is nagy ellentétek voltak a dalok kedvelését illetően. 😀 Ezt követően elindultunk az Opera felé, amit persze nem találtunk meg, így egy részeg 20 éves srác segítségével és kíséretében 1.5 órás séta és kínlódás után megérkeztünk a buszmegállóhoz, ahol kiderült a csúf igazság: rohadtul nem ment busz arra, amerre a Hotelünk volt. Így mi következett? Így van! TAXI! Sikerült kiszúrnunk egy elég arrogáns taxist, aki a végén még el is tévedt, TŐLÜNK kérdezte, hogy merre kell menni. Hát basszus, olyanoktól kérdezi, akik 1. most vannak először Bécsben, 2. egy nappal korábban felszálltak a Magyarország felé tartó vonatra. Nem értettem a logikát, no de + 5 km-es bolyongás után sikerült kitennie a Hotel előtt. Ja, mindez már hajnal 4 óra után volt.

IMG_20150520_004333

Ja, igen.. még VÖRÖS szőnyeg is volt! Beszarás! 😀 Amúgy ez a távozáskor készült (mi voltunk az utolsó vendégek :D)

MÁJUS 20. SZERDA – a távozás napja

Reggel keltünk korán, mert 11-kor kellett elhagyni a szobát. Mi egy kicsi stílusos késéssel, de távoztunk. Leültünk a recepcióhoz, ahol a Blikk szerkesztőivel találkoztunk és 2 órán keresztül beszélgettünk, megvitattuk az esti Eurovíziót, meséltünk egymásról, kik vagyunk, mik vagyunk, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot velük. Innen is puszi Panka! 😀 Majd délután utaztunk vissza Pestre a 11 plakáttal, kb mint két menekült, fáradtan.

Összességében elmondhatjuk, hogy életünk két legjobb napja volt, túlzás nélkül! Mindketten hatalmas nagy Eurovízió fanok vagyunk, így ez számunkra maga volt a paradicsom és a megváltás! Olyan volt, mintha újjászülettünk volna. 😀 Viccet félretéve, tényleg fantasztikus és csodálatos élmény volt az Eurovízió, és a Bécsben eltöltött időnk. Rengeteget röhögtünk, izgalmakban gazdag volt, és felemelő volt a költőpénzünk 70%-át taxira költeni… 😀

Készítettünk 3 videó blogot is, de olyannyira magunkat adtuk benne, hogy jobbnak találtuk, ha azt inkább nem publikáljuk. 😀

Írta: Nima Szabolcs, főszerkesztő

Megosztás:

Szólj hozzá!