er45tr

Dallos-Nyers Boglárka, azaz BOGI Mesehős‘ című dalával robbant be a magyar zeneiparba, azóta sorra jelennek meg jobbnál jobb dalai. 2014-ben ő is jelentkezett A Dal-ba, “We All” című nótájával, ami azóta már nem csak a magyarok kedvence. Időközben járta az országot, hogy népszerűsítse dalait, és még James Blunt budapesti koncertjén is részt vett, hiszen ő “melegítette” be a közönséget a brit énekes nagykoncertje előtt. Dalaival meghódította a hazai lejátszási listákat, de még “Az év felfedezettje” díját is bezsebelte a 2014-es Fonogram Gálán. Legutóbbi kislemeze “World of Violence“, amivel újra indult A Dal 2015-ös versenyében. Ezzel a dallal majd nem sikerült eljutnia a hazai döntőig, viszont a második középdöntőben kiesett.

Sziasztok!Pénteken 14.30-kor #Körút dalpremier a Class Fm-en!A Class FM oldalán pedig a klip is debütál majd!:))Hatalmas boldogság és izgalom van bennem, hogy hamarosan útjának indul a Bogi & The Berry! Posted by Bogi on Wednesday, June 24, 2015

A 18 éves tehetség annyira nem vette ezt kudarcnak, hogy még keményebben belevetette magát a munkába, és már új felállásban, de ugyanolyan lelkesedéssel nekikezdett (és csapata) legújabb dalának elkészítésébe. Az új dal munkálatai már májusban elkezdődtek, azóta már el is készült a hozzá tartozó kisfilm, ami ezen a héten, azaz pénteken volt debütálni a CLASS FM-en (a klip pedig a rádió hivatalos oldalán)!

Képek a klipforgatásról!

Körút forgatás! #körút #bogiberry #day2 #comingsoon #bogiandtheberry #polaroid Posted by Bogi on Friday, June 19, 2015
werk! #körút #bogiberry #bogiandtheberry #újdal #újklip #comingsoon #hamarosan ⛅️ Posted by Bogi on Tuesday, June 23, 2015

Feltehetően egy rövid részlet az új dalból!

“Forró, hogy minden szó értelmet veszít, ahogy a nyár is..”⛅️ Posted by Bogi on Saturday, June 13, 2015

Az új felállás (banda), Bogi & The Berry

Sziasztok!Júniustól csak élőzenekaros fellépéseket vállalunk!Fellépésszervezés : +36202412971 /Csontos Noemi Virag/Magneoton Posted by Bogi on Tuesday, April 14, 2015

KLIPPREMIER

+ CLASS FM interjú (Vágó Piros műsorában)

Megosztás:

Szólj hozzá!