mdhangjareply01 Hosszú ideje már, hogy amatőr tehetséges énekesek/csapatok keresnek fel bennünket az esetleges együttműködés reményében. Ez volt a kiváltó ok, amiért létrejött a Musicdaily háziversenye, a MUSICDAILY Hangja. Idén második alkalommal rendeztük meg a megmérettetést, mely során 16 tehetséges zenészpalánta közül a zsűri és közönség közös erővel választotta meg a legjobbat. Az elbírálásban részt vett Tóth Johanna “Joni” énekesnő (A Dal 2014), Bátori Miklós “Maykee” (MDC, X-Faktor), Orbán Tekla (Musicdaily Hangja 2014), valamint a Musicdaily szerkesztői. Az értékelés során figyelembe vettük a kisugárzást és a hangot is, valamint hogy Mi kiket tudnánk a leginkább elképzelni, mint a Musicdaily képviselője, a Musicdaily Hangja. Tekintsd meg az idei MUSICDAILY Hangját, aki SAJÁT DALT, profi fotókat, a MD támogatását, és ezen kívül sok más nyereményt is nyert:

Tóth Johanna “Joni” szakmai véleménye:

Szabados Nóra: Úgy látom Nóra nagyon bátor, egyedi előadó és hang. Szeretem a hangszínét és érződik, hogy több stílusban is énekel. Remélem, hogy a jövőben egy budapesti nagyszínpadon találkozhatunk vele! Egyértelműen készen áll rá!! Binder Ádám: Ádám a konyhában énekel? 🙂 Nagyon jó hangszíne van, kihallom hogy többet tud annál, mint amit most megmutatott. Szeretném őt látni egy hangszerrel a kezében vagy egy bandában! Kalopszia: Imádom ezt az energiát és a kemény, rockos-hangotokat! Ha az utcán játszanátok, megállnék hallgatni titeket!! Fekete Fanni Fruzsina: Fanni kiejtése Isteni! Szerettem volna tovább hallgatni, és ez mindig jó jel. Tudnám őt hallgatni a buszon vagy amikor kávét iszok reggelente. 🙂 Náv Bettina: Örülök hogy Bettina a svéd Tove Lo-tól énekel. A hangszíne is tetszik! Ha Bettina helyében lennék, megtanulnék gitározni, csinálnék néhány feldolgozást kávéházakban, és azonnal feltölteném őket youtube-ra!! Gorócz Krisztián: Krisztiánnak néhány barátot kell találnia, akikkel együtt fiúbandát alapíthat, amolyan One Direction stílusút. Úgy gondolom, a hangja tökéletes lenne harmóniákhoz és balladákhoz. Egy kicsit szégyenlős a videóban, de a lányok ezt biztos vonzónak találják!! Szűcs András Csaba: Csaba nagyooon aranyos a képen, még ha nem is láthatom hogyan mozog, imádom a személyiségét, muzikalitását és hangját! Ha építő kritikát kellene mondanom, akkor egyet tudnék javasolni: tartsd ki a szavakat ameddig kell, és ne harapd le a végüket olyan gyorsan! Leéb Zsanett: Tetszik a vibrato és az ének-szabályozás! El tudnám képzelni Zsanettet, ahogyan régi musical/jazz dalokat énekel mint a “New York, New York”. Ha a színházban énekelni, mindenféleképpen vennék jegyet az előadásra!! Krizsma Gwendolin Sarmen: Wow, a legnagyobb hang a versenyben, és mennyi érzelem… Egy picit azért visszavennék a helyedben, csak egy picit, ne akard meggyőzni a közönséget arról, hogy jó vagy, tudd, hogy az vagy! Andrew Prince: Nagyon tetszik, hogy Andrew megtalálta az utat a fejhang és a falzett között!! Egy picit gyakoroljon, hogy még magabiztosabb legyen. Egy hatalmas hang bujkál ott valahol legbelül? Benedek Mónika: Imádom Mónika testbeszédét!! Készen áll kamera elé állni!! Mindig az érzelmek a legfontosabbak egy előadásban, ami Mónikánál természetes, de nem árt picit odafigyelni a énektechnikára sem.

Bátori Miklós “Maykee” szakmai véleménye:

Andrew Prince: Kicsit lábujjhegyen énekelsz, de a fejhangok szép tiszták. Krizsma Gwendolin Sarmen: Gwen, örültem volna, ha élő videót küldesz be a versenyre, mert tök jó a hangod. Érdekelt volna az előadásmód is, így csak ide tudtalak rakni. Gorócz Krisztián: Bátrabban énekelj! Nagyon jó, ahogy belenézel a kamerába, elhiszem a dalt. Benedek Mónika: Nagyon kicsit intonálsz, de ügyes vagy. Tetszik az előadásmód és az átélés. Binder Ádám: Figyelj az angol kiejtésre és a szövegre. Az acapella nem könnyű stílus. Gyakorolj sokat, ügyes! Kalopszia: Értékelem a hangszerhasználatot. Gyakoroljatok, jó lesz! Fekete Fanni Fruzsina: Eltalálod a hangokat, de nem éled át. Amikor éneklünk, valamit el akarunk mondani a közönségnek, átadni. Ez csak akkor megy, ha hiszel magadban és a dalban, amit énekelsz. Szabados Nóra: Tök jó hogy zongorázol! Bátrabban éneklej és próbálj meg ne orrból. A pontozás állása végig nagyon szoros volt. A közönségszavazáson összesen 3793 érvényes szavazatot fogadtunk. A pontozás folyamán a zsűritagok felállították saját sorrendjüket a fentebb említett szempontok alapján. Ezután a sorrend pontokká alakult: az 1. helyen végzett versenyző 16 pontot, a 2. helyen végző versenyző 15 pontot … a 16. helyen végzett versenyző 1 pontot kapott. Ugyanígy a közönségszavazás eredményét is pontokká alakítottuk. Végezetül az összes pontot egyesítettük, így kaptuk meg az idei győztest. Ponttáblázat (kattints a nagyobb méretért): ponttablazat Közönségszavazás eredménye (kattints a nagyobb méretért): pie-chart3 pie-chart2 Köszönjük minden nevező részvételét, és gratulálunk a győztesnek! 🙂

Megosztás:

Szólj hozzá!