A román művésznő “Hot” című dalával robbant be a köztudatba még 2008-ban, és azóta is töretlen a karrierje! Már debütáló dala meghozta számára a nemzetközi sikert, hiszen számos zenei listán szerepelt, olyan országokban, mint Olaszország, Egyesült Királyság, Norvégia, Spanyolország, de az amerikai rádiók is előszeretettel játszották. De a java még csak most következhet!

INNA-Bop-Bop-2015-1500x1500 A 28 éves énekesnőnek eddig 3 nagylemeze, valamivel több mint 20 kislemeze jelent meg, és még ennél is több klipet tudhat magáénak, a díjairól pedig nem is beszélve! Igazi sikerszéria van mögötte, ami egyre inkább csak fokozódik, hiszen készül megjelentetni várva várt negyedik stúdióalbumát! Míg Japánban már július 24-én fizikálisan is megvásárolható lesz a korong, addig világszerte csak szeptember 15-én kerül a boltok polcaira. Érdekesség még az, hogy a japánoknál BODY AND THE SUN címmel, eredetileg pedig nemes egyszerűséggel INNA címmel lehet beszerezni majd az új korongot! Az új kiadás(ok) promóciója már el is kezdődött..

BODY AND THE SUN dallista

Hivatalos albumelőzetes! #BodyAndTheSun

Szokásukhoz híven INNA és csapata előbb az utca embereinek mutatta meg a legújabb dalát, és várta reakcióikat.. #BopBop

 
First listening #BOP … INNA (@innaofficial) által közzétett videó,
 

..majd ismert román sztároknak!

Vadonatúj kiadványa (kislemeze) pedig a BopBop címet viseli, amit közösen készített el az amerikai énekes,dalszerző Eric Turner-rel!

KLIPPREMIER (július 13.)

INNA és táncosai a világ egyik legnagyobb fedett piacán, Isztambul Nagy Bazár-jában rázzták fel egy kicsit az embereket (júl. 20.).

Megosztás:

Szólj hozzá!