zaraPURSH

Zara Maria Larsson pályafutása már 2007-ben vette kezdetét; ebben az évben ugyanis részt vett egy svéd tehetségkutatóban (Stjärnskott), de még egy musicalben is szerepelt (Sound of Music). 2008-ban egy másik tehetségkutató műsorban (Talang) tűnt fel, amikor is mindössze csak 10 éves volt, fiatalkora ellenére mégis sikerült megnyernie ezt a versenyt. A műsor által jelent meg első kislemeze, ami Celine Dion egyik legszebb dalának, a “My Heart Will Go On“-nak a feldolgozása volt. ZaraLarssonEP Egy pár év kihagyása után, 2012-ben a stockholmi születésű tehetség szerződést írt alá a TEN Music Group-al, hogy a kiadóval közösen megjelentessék első EP-jét. Sokat nem is kellett várni erre a kiadványra, hiszen rákövetkező évben már debütált is az INTRODUCING. A bő 15 perces hanganyag olyan dalokat tartalmaz, mint az “Under My Shades“, “Uncover” vagy a “When Worlds Collide“. Ezt másik két EP követett, a legutóbbi pedig az idei év elején jelent meg UNCOVER címmel. ZaraLarssonALBUM Időközben egy három éves szerződést írt alá az Epic Records-szal, majd 2014 október 1-jén kiadásra került első nagylemeze, ami az 1 címet viseli. Az albumra összesen 14 dal került fel, ebből 4 dal (Bad Boys, Carry You Home, Rooftop, Weak Heart) került ki kislemez formájában is. Nem mellesleg a korong első dalának elkészítésében, ami a “Skippin a Beat” címet viseli, közreműködött Tove Lo is, mint dalszerző. Eddig összesen 9 videoklipje jelent meg. Emellett pedig több jelöléssel is büszkélkedhet, amelyek közül sikerült is jó párat díjra váltania a Rockbjörnen-en, 2013“Az év felfedezettje”, “Az év női előadója”, 2014“Legjobb női előadó”, 2015“Legjobb női előadó”, “Különdíj”. Az 17 éves énekesnő karrierje itt nem ért véget, sőt.. még csak most kezd majd felfelé ívelni! Ugyanis gőzerővel készül második stúdióalbuma, aminek első hivatalos kislemeze idén nyáron debütált “Lush Life” címmel, ezt pedig a Grammy-díjra is jelölt, brit művész, MNEK-kel közös dala a “Never Forget You” követett szeptemberi megjelenéssel.

Érdemes a csajszira odafigyelni a közeljövőben, kövesd őt közösségi oldalain! facebook | twitter | youtube | instagram

Megosztás:

Szólj hozzá!