Miközben már arra is fény derült, hogy az idei Eurovízió logója egy pitypang lesz, mottója pedig “Come Together”, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége még mindig tartogat meglepetéseket számunkra.

Genf, Svájc – A szavazás a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon gyökeresen meg fog változni. Az elmúlt évek versenyein a nagy Döntő során minden pontbemondó szóvivő közölte a nézőkkel, hogy országa mely más országoknak hány pontot adott. Ezek a pontszámok az adott ország közönségszavazataiból és a szakmai zsűri pontjaiból tevődtek össze (fele-fele arányban). 2016-tól azonban a szakmai zsűri és a tv-nézők szavazatai KÜLÖN kerülnek bejelentésre, amely feltehetőleg új izgalmakat ad majd a műsornak.

Ez azt is jelenti, hogy az eddigieknél sokkal magasabb pontszámokat is elérhetnek majd egyes országok. Az eddigi évek során a szavazás közben már lehetett következtetni, hogy melyik ország kerül ki győztesként, azonban az új rendszer alapján a győztes produkció/ország csak a műsor legutolsó pillanatában fog kiderülni.

Hogyan fog működni?

Miután a közönség leadta voksait telefonon vagy a mobil applikáción keresztül, minden ország pontbemondó szóvivőjét egyesével fogják kapcsolni élő adásban, azonban ők csak az országuk szakmai zsűrijének pontjait fogják felsorolni. Eközben az összes ország közönségszavazásának eredményeit összeadják, és ezeket a pontokat már a műsorvezetők fogják bejelenteni a legkevesebb ponttól haladva a legnagyobbig, ezzel garantálva a még feszültebb hangulatot.
(Természetesen a részletes pontszámokat a döntő után meg lehet majd tekinteni az eurovision.tv weboldalon.)

Angolul értők az alábbi videón keresztül is megnézhetik az új pontozási rendszer működését:

Megosztás:

Szólj hozzá!