Áll a bál az idei Eurovíziós Dalfesztivál miatt. Az ukrán Jamala – 1944 című dalával nyerte meg a versenyt Stockholmban, hogy 2017-ben országába repítse a versenyt, ám a trófea veszélybe került. -Freddie a 19. helyen végzett, mi magyarok fel vagyunk háborodva. Freddie szerint “ez egy méltatlan helyezés, és zeneileg nulla dalok voltak esélyesnek kikiáltva”, ezen a nyilatkozatán is fel vagyunk háborodva, meg egyébként mindenen. -Emellett az egész világ fel van háborodva, hogy az EUROVÍZIÓT majdnem Ausztrália nyerte (bár így is 2. helyen végeztek), és mégis mit keresnek a versenyben, mert – elméletben – csak a tavalyi 60. jubileumi versenyen vehettek volna részt; valamint hogy -a közönségszavazást Oroszország nyerte, a zsűriszavazást Ausztrália, az eredményeket összesítve pedig az idei versenyt a mindkét félnél 2. helyen végzett Ukrajna. -Az oroszok megsértődtek hogy nem ők nyertek. Lehet, hogy nem indulnak jövőre a versenyen (már csak az ukrán-orosz konfliktus miatt is). -Petíciót nyújtottak be az EBU-nak, amelyben az eredmény felülvizsgálatát kérvényezték. Erre azt a választ kapták, miszerint mindenki tisztában volt az idei verseny szabályaival, illetve hogy a közönség- és zsűriszavazás 50-50%-ban lesz érvényes, ezért a versenyt és a végeredményt is érvényesnek tekintik. És mindeközben szemfüles rajongók rátaláltak arra a dalra youtube-on, amellyel Jamala megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, és amelyet elvileg 2015. május 19-én töltöttek fel a videomegosztóra. A videó ezen a linken volt elérhető (de már törölték): https://www.youtube.com/watch?v=XkSFy_2aQyo&app=desktop jamalaa A törlés előtt azonban a bizonyítékot többen is megörökítették. A videót is sikerült több embernek lementeni, így szinte azonnal vissza is került Youtube-ra:

Bár a zenei alap néhány ponton máshogy szól, illetve a dalszöveg sem ugyanaz teljes egészében, az Eurovízió szabályai szerint a 2016-os Eurovíziós Dalversenyre csak olyan dal nevezhetett, melynek sem szövege, sem zenéje sem külön-külön, sem együtt nem került kereskedelmi forgalomba, sem az internetre, és nem hangzott el nyilvános előadás keretein belül 2015. szeptember 1. előtt. Mindezek értelmében – amennyiben Jamala dala valóban felkerült a videomegosztóra publikus felvételként – az ukrán énekesnő nem nevezhetett volna dalával a versenyre, mert annak legalapvetőbb szabályának nem tett eleget. Kíváncsian várjuk az eset végkimenetelét.

Megosztás:

Szólj hozzá!