Január 14-én startol A Dal 2017-es szériája, amelyben a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra választjuk meg azt a produkciót, mely képviselheti majd kis hazánkat.

A műsorba évről-évre 30 dalt választ be a szakmai zsűri, ez idén sem történt másképp. A hét folyamán azonban két produkciónak is búcsút intett A Dal csapata: a Jetlag-nek és Szabyest-nek. A “Jetlag” helyére “Chase”, “Szabyest” helyére pedig a “Rocktenors” produkciója került.

A váltás oka, hogy a Jetlag nem tudja vállalni a műsorral járó szigorú időbeli és megjelenési kötelezettségeit. A produkcióval többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült megoldást találni az együttműködésre, így a Jetlag nem léphet színpadra A Dal 2017-ben.

Az MTVA közönségszolgálatára és a Dal produkcióhoz érkezett bejelentések alapján tudomásunkra jutott, hogy Szabyest szerzeménye szeptember 1. előtt nyilvános lett,  így a dalverseny hazai és nemzetközi szabályainak értelmében a  versenyben nem léphet színpadra. A “Szerelem kell” helyett a szakmai zsűri listáján a soron következő Rocktenors “Ősz” című szerzeménye kap lehetőséget.

Chase dalát az alábbi linken már meg tudjátok hallgatni:

Megosztás: