Ha követői vagytok a MusicDaily-nek akkor akár azt is tudhatjátok, hogy óriási P!nk fan vagyok (sőt: a magyar Pink Hungary-t is én vezetem). Rajongásom körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdődött, ami azóta töretlen.

2013-ban Bécsben volt már szerencsém látni P!nk-et, és elmondhatom, hogy a tegnapi Sziget fellépéssel már kétszer láttam, amit élőben csinál.

Márciusban derült ki, hogy az idén 25 éves Sziget Fesztivál egyik húzóneve Alecia Moore (azaz P!nk) lesz. Nagyon izgatott voltam, de a jegyet, mihelyst bejelentették megvettem, nehogy lemaradjak róla.

A távolinak tűnő dátum (augusztus 9.) hamar elérkezett (szerencsére). Sikeresen becsekkoltunk a Sziget-re és indulás a Nagyszínpad elé, hogy a legjobb helyeket tudhassuk a magunkénak. (ez később bebizonyosodott, hogy így is lett.)

Megnyugtató volt, hogy nemcsak mi voltunk az elvakult fanok, akik a közel 40 fokban állva várnak a kedvencükre.

Mondani sem kell, nagyon lassan telt az idő, hiába volt jó a társaság. P!nk-et 3 előzenekar vezette fel (Lóci játszik, Dubioza Kolektiv, Billy Talent). Billy Talent előtt pedig egy körülbelül 10 perces Tapsrúd party volt.

Fotó: Márfi Tamás

Végül elérkezett a 9 óra, amikor is a Billy Talent zenekar elhagyta a színpadot és ekkor kezdődött el az ováció, ami addig sem volt kicsi.

P!nk kezdése 21:30-ra volt időzítve, amit stílusosan körülbelül 10 perc késés követett. A kezdés előtt, P!nk és Mark Schulman (Dobos) kislányait kísérték el előttünk a biztonságiak.

És végül elkezdődött a másfél órás buli.

P!nk a színpad alól emelkedett ki, ekkor elszabadult a pokol. A közönség őrjöngve énekelte a nyitódalt a Get The Party Started-et. P!nk extravagáns sminkkel és laza ruhában volt (ezt később két másik szett követte).

Fotó: Kiss László

A Get The Party Started kellőképpen elindította a show-t. Aki P!nk korábbi dalait kedvelte vagy éppen az újabb dalok állnak hozzá közel, az sem maradt hiánytalanul. Egymás után jöttek a slágerek.

A második dal a U+Ur Hand volt. Kellő energiával és spiritusszal. No meg hanggal. Kis hatásszünet és már a Just Like A Pill kezdőakkordjai hangzottak fel. Stílusosan nem a padlón (ahogy a dalszövegben van), hanem a színpadképhez tartozó óriási tűpárnán fekve kezdte az éneket, majd rövidesen már a kifutón táncolt és énekelt.

Fotó: Kiss László

Következett a Trouble. A 2013-as The Truth About Love turnéhoz hasonlóan meghagyták eredeti hangszerelésben a dalt.

A következő How Come You’re Not Here dalnál a háttéren és a táncosokon volt a hangsúly. P!nk fejével egy konkrét klipet forgattak a dalhoz, valamint a táncosok P!nk maszkban táncoltak és bohóckodtak a színpadon.

Fotó: Kiss László

Ezután következett a számomra talán a koncert egyik legkiteljesedettebb része. Először a Try szólt, ahol a táncosai előadták a videóklipben fellelhető mozdulatokat. Hang, Erő, Érzelem. Minden megvolt. A Try után P!nk talán egyik legsikeresebb dala a Nate Ruess-szal közös duett a Just Give Me A Reason következett. Sajnos, mint az várható volt Nate nem jelent meg a színpadon de a dal varázsából semmit nem vett el. Előttünk pár méterrel engedte ki az utolsó soroknál a hangját P!nk. Ennek a set-nek a zárásaként pedig a Funhouse/Just A Girl mash-up következett. Látni lehetett, hogy maga P!nk és a közönség is nagyon jól érzi magát.

Egy kis szusszanás és már ott ült előttünk körülbelül 5 méterre P!nk és gitárosa Justin Derrico. Az akusztikus rész következett. Kezdésnek a Who Knew ismerős hangjai csendültek fel majd a F**kin’ Perfect késztetett sok mindenkit éneklésre és pityergésre.

Fotó: Márfi Tamás

Azonban ha P!nk akkor a feldolgozások sem hiányozhatnak. A korábban már többször előadott Me And Bobby McGee és a Baby I’m Gonna Leave You közben P!nk hangja beénekelte az egész Sziget területét.

Újabb hatásszünet és már a Sober szólt. Magamat tudom csak ismételni, Hang, Erő, Érzelem.

A Sober után egy újabb cover volt soron, a River. Bevallom, nem tartozott a kedvenceim közé, de tegnap élőben akkorát szólt, hogy azt kell mondjam, ez a dal is hozzájárult az este óriási sikeréhez. Brutális, leírhatatlan, amit P!nk abban a dalban kiénekel.

A koncert közben észre sem vettük, hogy már az utolsó felvonás következik a másfél órás műsorból. Az utolsó dalok egyike az Alíz Tükörországban betétdala a Just Like Fire volt. Volt minden a színpadon. Kiváló háttér, táncosok, tűzcsóvák és természetesen P!nk + a Hangja. A közönség ezt a dalt is, mint a többit, torkaszakadtából énekelte.

A Just Like Fire után az áthangszerelt Blow Me (One Last Kiss) következett. Végül pedig a Raise Your Glass. A dal után P!nk stílusosan elhagyta a színpadot, megköszönte, hogy ekkora showt csináltunk. Azonban mindenki tudta, hogy még egy dolog van, ami nem más, mint a So What akrobatikus, levegőben repkedő előadása.

Fotó: Márfi Tamás

Nem is csalódtunk, kisebb hatásszünet és ruhaváltás után P!nk visszatért a színpadra. Táncosai kibiztosították és már kezdődhetett is a dal. Aki még nem látta P!nk ilyesfajta előadását, tátott szájjal nézték, mint művel a levegőben, élőben énekelve! Természetesen Mi is ámulva-bámulva néztük kedvencünket.

Ki kell térnem a nem mindennapi esetre is, ami a koncert közben történt. Az egyik dal előtt a mellettünk álló hölgytől elkérte a telefonját és csinált velünk egy selfie-t. Hát nem menő?!

A koncert közben végig megvolt a közönség és közte a kapcsolat, többször lejött rajongókat ölelni, autogrammot osztani.

Összességében P!nk a lehető legjobb választás volt az idén 25 éves Sziget Fesztivál fellépőjeként. Minden megvolt a show-ban, ami ahhoz kell, hogy az ember jól érezze magát.

Köszönjük P!nk! Várunk vissza!

További képeket és számos videót a Pink Hungary oldalon találtok!

Szólj hozzá!