Pénteken egy újabb csodás Julia Micahels dallal gazdagodtunk, mely az “Is This Place” címet kapta és a “Ralph Breaks The Internet” animációs film albumán kapott helyet. 

Michaels egy igazán tehetséges dalszövegíró, rengeteg előadónak írt már dalokat, köztük Demi Lovato-nak, Britney Spears-nek vagy Selena Gomez-nek. 2017-ben viszont kiadta első kislemezét, az “Issues“-t, mely a 17-es év egyik legnagyobb slágere volt és világszerte 5 millió példány kelt el belőle. A siker után júliusban ki is adta “Nervous System” középlemezét. 2018-ban a “Fifty Shades Freed” filmhez készült LP-n is helyet kapott 2 dala, a “Heaven” és az “Are You“. Ezután jött a Trippie Redd-el közös “Jump“, majd párjával, Lauv-val a “There’s No Way“. 

2019 januárjában újabb EP-vel jelentkezik, mely az “Inner Monologue” nevet kapta. 

Megosztás: