Hogy ne csak egészségeset, hanem finomat is egyél

Az emberek számára manapság már egyre többször iszonyatosan fontos az egészség, vagy azért, mert így döntenek, hiszen látják hogy anélkül az ember teljesen elveszett, és az egészséget visszaállítani iszonyatosan nehéz, másrészt pedig nagyon sokan kerülnek sajnos olyan helyzetbe, hogy már a visszaszerzéséért kell folyamatos, mindennapi küzdelmet folytatniuk, annak az első és egyben talál legalapvetőbb állomása az ételeken, a táplálkozáson és persze a minőségen múlik. Én is odafigyelek a család étkezésére, nem mondom, hogy mindig és minden körülmények között egészséges ételeket fogyasztunk, de alapjában véve igyekszünk megtermelni a zöldségeket és gyümölcsöket saját magunk számára, és a többi alapanyagra is nagymértékben odafigyelünk.

Mostanában egy új dolgot hoztam be a család életébe és a konyhába is, a lazac és azon belül is a bio lazac ételeket. Miért fontos ez? Mert mi sem igazán tudunk odafigyelni arra, hogy halat fogyasszunk, pedig alapjában véve az is nagyon fontos. Persze a halak világában sajnos már nagyon észnél kell lennie az embernek, mert már rengeteg dologgal lehet találkozni sajnos. Az antibiotikumos halaktól kezdve a génkezeltig mindenről hall az ember, éppen ezért iszonyatosan oda kell figyelni, hogy mit és honnan szerezzük be az asztalra. Én rátaláltam hála a jó égnek az oceanfood csapatára, akik iszonyatosan odafigyelnek arra, hogy ne csak finom, hanem egészséges alapanyagok kerüljenek az asztalunkra.

Tökéletesen elégedett vagyok velük, a rendelés menetével, a szállítással és a minőséggel egyaránt, ezét azt mondom, hogy ha valaki a halas ételeket be szeretné vonni a család étrendjébe mindenképpen tőlük rendelje az alapanyagokat. Egyrészt azért, mert igazi kuriózumokat lehet a kínálatukban találni, másrészt pedig azért, mert iszonyatosan egyszerű és gyors tőlük a rendelés. Nálunk két gyerek mellett ez is nagyon fontos, gondolom csakúgy, ahogyan mások esetében is.